Menü
     
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
     
Angol foci
     
Spanyol foci
     
Borsodi Liga
     
Német foci
     
Olasz foci
     
Euro 2008
     
Linkek
     
Bannercsere
 
 
 
     
NB I
NB I : Hátrányból fordított az MTK

Hátrányból fordított az MTK

Wayne  2006.08.22. 01:25

Gyenge kezdés után könyedén nyert az MTK az NB I harmadik fordulójának ma est mérkőzésén. A kék-fehérek hátrányból fordítottak Kanta József és Hrepka Ádám vezérletével. Illés Béla elbúcsúzott.

A találkozó előtt búcsúztatták Illés Bélát, az elmúlt másfél évtized legjobb magyar futballistáját egy gálamérkőzés keretein belül. Az irányító nevéhez fűződik a legtöbb bajnoki mérkőzés az élvonalban, szám szerint 540, amelyek során 215-ször volt eredményes.

Álmoskásan kezdődött a mérkőzés, és az iramot még a legjobb indulattal sem lehetett közepesnek nevezni. A soproniak eszméltek előbb, hogy bizony a vezetést most könnyedén meg lehet szerezni és egy sarokrúgást követően Radu révén ezt meg is tették.

A félidő közepéig a játék képe a góltól függetlenül nem változott semmit, de ezután egyik pillanattól a másikra megnőtt az iram, és pontosabbá vált mindkét csapat játéka.

Az MTK-nak ezután egy nagyszerű kiugratásra, Zsidai révén, és Hrepka higgadt befejezésére volt szüksége az egyenlítéshez. A kék-fehérek azonban nem elégedtek meg ennyivel, és hacsak egy némileg szerencsés góllal is de átvették a vezetést.

A szünet után még szinte a pályára sem értek ki a vendégek, amikor Hrepka futott el a bal szélen, az Ibricen meg is látszott hiszen csak csupán úgy tudta megállítani a fiatal csatárt, hogy Szabó Sándor játékvezető a román védő tette láttán egyből a tizenegyes pontra mutatott.

A büntetőt Kanta József magabiztosan értékesítette, és ezzel eldőlni látszott a mérkőzés. Sőt a fiatal irányító végleg elvehette volna a soproni játékosok kedvét, de pechjére pár perccel később néhány centit tévedett és a bal kapufát találta telibe.

A kegyelemdöfést a csereként beállt Németh Krisztián adta meg a vendégeknek, a fiatal támadó Kanta szabadrúgása után helyezkedett nagyszerűen és lőtte a hálóba csapata negyedik gólját.

MTK - SOPRON 4-1 (2-1)
MTK - Sopron online közvetítés 4-1

Helyszín: Hidegkuti Nándor-stadion
Nézőszám: 2 000
Játékvezető: Szabó Sándor
Asszisztensek: Szpisják Zsolt, Medovarszki János
A KEZDŐCSAPATOK
MTK SOPRON
1 Végh Z. 1 Rabóczki
5 Balogh B. 11 Sifter
20 Lambulics 3 Radu
22 Rodenbücher 14 Munteanu
24 Pollák 78 Pinton
21 Bori 27 Demjén
15 Horváth L. 7 Horváth A.
17 Zsidai 22 Lekics
7 Czvitkovics 5 Ibric
19 Kanta J. 8 Feczesin
13 Hrepka 20 Magasföldi
Szakmai igazgató: Edző:
Garami József Roberto Landi
Gólszerző: Hrepka (27., 31.), Kanta (47. -11-esből), Németh K. (88.) ill. Radu (8.)
Csere: Munteanu helyett Cigan (51.), Czvitkovics helyet Pál (65.), Lekics helyett Csikós (69.), Bori helyett Németh K. (77.), Zsidai helyett Zabos (87.)
Sárga lap: Lambulics (19.), Ibric (47.), Horváth A. (85.)
 
Forrás:nemzetisport.hu

     
Time
     
Chat
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
     
Számláló
Indulás: 2006-07-18
     
Szavazás
Ki nyer az idei Bajnokok Ligáját???

Arsenal
Barcelona
Real Madrid
Werder Bremen
Chelsea
Milan
Lyon
Manchester United
Bayern München
Más....
Szavazás állása
Lezárt szavazások
     

Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    Akad mindannyijukban valami közös, valami ide vezette õket, a delaware-i aprócska kikötõvárosba... - FRPG    *****    boroszkány, vérfarkas, alakváltó, démon és angyal... szavak, amik mind jelentenek valamit - csatlakozz közénk - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    CRIMECASESNIGHT - Igazi Bûntényekkel foglalkozó oldal    *****    Figyelem, figyelem! A második vágányra karácsonyi mese érkezett! Mesés karácsonyt kíván mindenkinek: a Mesetáros    *****    10 éves a Haikyuu!! Ennek alkalmából részletes elemzést olvashatsz az anime elsõ évadáról az Anime Odyssey blogban!    *****    Ismerd meg az F-Zero sorozatot, a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-szériáját! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Advent a Mesetárban! Téli és karácsonyi mesék és színezõk várnak! Nézzetek be hozzánk!    *****    Nagyon pontos és részletes születési horoszkóp, valamint 3 év ajándék elõrejelzés, diplomás asztrológustól. Kattints!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek érdemes belenézni.Keress meg és én segítek értelmezni a csillagok állását!    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    Nyakunkon a Karácsony, ajándékozz születési horoszkópot barátaidnak, ismerõseidnek.Nagyon szép ajándék! Várlak, kattints    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!