|
Hajnal győzelemre vezette a Lauternt
Wayne 2006.08.12. 19:43
A másodosztályba visszacsúszott Kaiserslautern Hajnal Tamás góljával 1-0-s győzelmet aratott a nyitányon a Rot-Weiß Essen ellen. A magyar középpályás az első féldő lefújása előtt nem sokkal fejesből szerzett vezetést, s mint később kiderült győzelmet jelentő találatot.
Hajnal Tamás azonnal kezdőként kapott szerepet a Kaiserslautern első másodosztályú bajnokiján, a Rajna-Pfalziak a Rot-Weiß Essen együttesét fogadták a nyitányon.
Wolfgang Wolf edző a magyar középpályásnak a két támadó mögött szánt szerepet, neki kellett volna helyzetbe hoznia az algériai Dahamot és a szlávos hangzású neve ellenére argentin Pavlovichot.
A kiesés után rendesen kicserélődött a keret Kaiserslauternben, Wolf mester hét nyári szerzeményt is pályára küldött a kezdőben, míg az essenieknél négy új ember készülődött. A mérkőzésre 40 ezer néző látogatott ki.
A magyar középpályás jól kezdett, a 12. percben már veszélyes lövést küldött kapura, ám ekkor még a vendégek marokkói-dán kapusának, Karim Zazának nem kellett hárítania.
A félidő hajrájában Hajnal remek labdáját még nem tudta értékesíteni Pavlovich, ám a lefújás előtt már nem bízta a magyar középpályás másra a befejezést: Reinert beadása után fejesből szerzett vezetést a mindössze 165 centiméter magas futballista.
A második félidőt aktívabban kezdte az Essen elsősorban a csereként beállt 20 éves Caliknak köszönhetően, aki többször is veszélyt okozott a Lautern kapujánál.
A 64. percben Hajnal újabb remek labdát adott, ám ahogy az első félidőben Pavlovich, most Daham nem tudott élni a lehetőséggel, és kimaradt az óriási ziccer.
A hátralévő időben már nem igazán alakultak ki a helyzetek, a magyar futballista góljával sikerült megnyernie a találkozót a Lauternnek. Hajnal végig pályán volt a mérkőzésen.
Kaiserslautern – Essen 1-0 (1-0) Kaiserslautern, 40000 néző, vezette: dr. Felix Brych
Kaiserslautern Macho- S. Müller, Béda, Ouattara (Schönheim a 46.), Bellinghausen- Riihilahti- Demai, Reinert- Hajnal- Daham (Halfar a 71.), Pavlovich (Ziemer a 84.). Vezetőedző: Wolfgang Wolf.
Essen Zaza- Bemben, Kläsener, Hysky, Bieler- Lorenzón- Wehlage (Özbek a 66.), Grammozisz (Kiskanc a 75.)- Younga-Mouhani- Löbe, Boskovic (Calik a 42.). Vezetőedző: Uwe Neuhaus.
Gólszerző: Hajnal (42.)
Sárga lap: Ouattara (42.) ill. Bemben (29.), Löbe (42.), Calik (87.)
További eredmények: Wacker Burghausen-Karlsruher SC 0-4 Kickers Offenbach-Carl Zeiss Jena 2-2
Forrás:nemzetisport.hu
| |