| NB I : Ausztriában két magyar harcol a BL-szereplésért |
Ausztriában két magyar harcol a BL-szereplésért
Wayne 2006.08.10. 17:55
Érdemes odafigyelni a Bajnokok Ligája harmadik selejtezőkörére.–Bodnár László, Sáfár Szabolcs és Tőzsér Dániel csapata még érdekelt a legrangosabb európai kupasorozatban.
Tőzsér Dánielt júniusban szerződtette a görög AEK Athén együttese, a 21 éves középpályásról azonban néhány kósza hírtől eltekintve alig hallottunk valamit az utóbbi időben. Pedig a Ferencvárostól Görögországba igazoló játékos nem tűnt el, sőt: társaival sikeres felkészülésen van túl, és szerdán a skót Hearts ellen játszanak a Bajnokok Ligája selejtezőjében.
„Nem hiszem, hogy a kezdőcsapatban jutok szóhoz – szögezte le azonnal Tőzsér Dániel, és az együttesben való helyzetéről kezdett beszélni: – Két hetet töltöttünk egy ausztriai edzőtáborban, ahol négy felkészülési mérkőzést vívtunk, ezeken egy gólt szereztem, és három gólpasszt adtam.”
A felkészülésben egyébként kisebb sérülés hátráltatta Tőzsér Dánielt, egy rossz mozdulatot követően térdében beszakadt a szalag, ezért egy hetet ki kellett hagynia.
„Az edzőmeccseken is túlnyomórészt csereként léptem pályára, korai lenne még a kezdő tizenegybe követelni. Emiatt nem vagyok letörve, tudomásul veszem, hogy folyamatosan kell bizonyítanom” – ismerte el Tőzsér Dániel.
„Az a lényeg, hogy mindig a következő mérkőzésünk megnyerésére koncentráljunk – folytatta a futballista. – Most, a Hearts ellen sem lehet más a célunk. A Fradival korábban már felléptem a skót gárda ellen, amely tipikus brit futballt játszik. A skótok rengeteget hajtanak, állandóan letámadnak és ívelgetnek. De remélhetőleg nem lesz gond ellenük.”
Ha már szóba került a Ferencváros, Tőzsér Dániel kénytelen volt megemlíteni a korábbi klubja körüli áldatlan állapotokat.
„Követem az eseményeket, és sok egykori csapattársammal tartom a kapcsolatot. Nehéz most a fiúknak, de ennek az egy évnek elégnek kell lennie ahhoz, hogy rendeződjön a helyzet.”
Tőzsér Dániel és Görögország után érdemes Ausztriára irányítani a figyelmünket, hiszen Bodnár László, a Red Bull Salzburg csapatának védője is a BL főtáblájára készül, ám mint mondta, együttese úgy áll a spanyol Valencia elleni két mérkőzéshez, hogy nincs különösebb veszítenivalója.
„Örülünk, hogy eljutottunk idáig – kezdte a játékos, majd így folytatta: – Remek hangulatú öszszecsapás vár ránk, és senki sem keseredik el, ha a két meccs után majd az UEFA-kupában kell folytatnunk.”
Bodnár László nem játszott a legutóbbi, a Grazer AK ellen 4–1-re megnyert bajnokin, de sejteni lehetett, hogy a Giovanni Trapattoni, Lothar Matthäus edzőpáros a kezdő tizenegy több tagját is szerdára pihenteti.
„Nem először alkalmazzák ezt a módszert, hiszen az Austria Wien ellen is öt stabil kezdő játékost ültettek le a kispadra azért, hogy az FC Zürich elleni, amúgy győztes viszszavágón frissek legyünk. Talán ez a módszer most is beválik.”
Még a sógoroknál maradva: Sáfár Szabolcs, az Austria Wien játékosa kedden a Benfica ellen végig védett, és Nuno Gomes két nagy lövését is megfogta az 1–1-re végződő meccsen.
Forrás:nemzetisport.hu
| |